Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a Marcali II. számú gyermek háziorvosi körzet feladatellátása az alábbiak szerint változik. 2015. július 4. napjától 2015. augusztus 7. napjáig:
A Marcali Múzeum, a Múzeum Alapítvány, a Berzsenyi Dániel Gimnázium dr. Gál József gimnáziumi tanár, múzeum-igazgató, Marcali város díszpolgára születésének 80. évfordulója tiszteletére tanulmánykötettel, emléküléssel, emléktábla avatással szeretne emléket állítani munkásságának. Ennek megvalósításához volt…
Sajtóközlemény – 2015.06.30. A Marcali Város Önkormányzata Közlekedés Operatív Program „Kerékpárút-hálózat fejlesztése” c. konstrukció keretében megvalósuló, KÖZOP-3.2.0/c-08-11-2011-0005 azonosítószámú, „Bize-Marcali-Kéthely-Balatonújlaki útleágazó közötti kerékpárút építés” elnevezésű projektjének jogerős forgalomba helyezési engedélye 2015.…
Marcali Város Önkormányzata a Marcali Múzeum szakértő munkájával és támogatásával a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 3 melléklet II. 7. b) pontja alapján kiírt „Múzeumok…
Tájékoztatom a tisztelt Ügyfeleket, hogy a Marcali Közös Önkormányzati Hivatal ÜGYFÉLFOGADÁSA 2015. július 1. napján (SZERDÁN) SZÜNETEL! Tisztelettel: Bödőné dr Molnár Irén s.k. jegyző
Marcali Város Önkormányzata ezúton meghívja Önt az ÁROP-1.A.3-2014-2014-0125 azonosítószámú, „Esélyt mindenkinek” elnevezésű projektjének keretén belül megrendezésre kerülő Marcali Járási Felzárkózási Kerekasztal soron következő ülése keretében megrendezett szakmai konferenciára: A helyi esélyegyenlőségi…
A Nemzetek Fesztiválja első hivatalos programjaként a Kulturális Korzóban dr. Sütő László polgármester és Olariu Dumitru alpolgármester írta alá Marcali és Maroshévíz testvérvárosi szerződésének megerősítéséről szóló jubileumi nyilatkozatot. A két…
A Marcali Városi Önkormányzat pályázatot hirdet a területi ellátási kötelezettséggel működő II. számú gyermek, betöltetlen háziorvosi körzet háziorvosi feladatainak közalkalmazottként vagy vállalkozói formában történő ellátására, határozatlan időre.
Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Járási Hivatal Marcali, Petőfi S. u. 14. szám alatti épületében 2015. július 01. napjával megkezdődik a Kormányablak építés. Az építkezés idejére a teljes Hatósági és…