Igaz, új helyszínen, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium épületében, de a megszokott, profi szervezéssel rendezte meg a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola május 13-án az Alapműveleti Matematika Verseny országos döntőjét.…
A kislány a Bakonyalján nevelkedett, Zirc és Pannonhalma között nagyjából félúton. Szemet gyönyörködtető táj, idilli falusi környezet, dolgos, szerető család: igazán minden adott hozzá, hogy a négy testvér – két…
Igaz, hogy ragyogó napsütés nem volt február 18-án délután, de panaszra nem lehetett okunk. Az eső nem esett, mint tavaly, és a hőmérséklet is kellemes volt. Sokan jöttek el a…
Századik születésnapját ünnepelte március 16-án városunk legidősebb polgára, Király Sándor, akit népes családja, az ismerősök és barátok mellett dr. Sütő László polgármester is felköszöntött.
Az önkormányzat legnagyobb horderejű, legösszetettebb feladata minden esztendőben az éves költségvetés elkészítése és elfogadása. Ez az a rendelet, ami a város életét alapjaiban határozza meg: Kijelöli intézményeink működésének kereteit, a…
Marcali családi vállalkozásait bemutató sorozatunkban a négy generációra visszatekintő Szántó családot ismerjék meg közelebbről. Elfogult vagyok velük, hisz gyakran játszottunk gyerekként együtt a Noszlopy utcában, mivel majdnem szomszédok voltunk.