2017-ben ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját. Az emlékév kapcsán beszélgettem Fazekas Krisztián Árpáddal, a marcali református gyülekezet lelkipásztorával.
Guricza Józsefné, született Ható Mária, 1927 márciusában látta meg a napvilágot a Zala megyei Pacsán. 90.születésnapján, mint Gyóta legidősebb polgárát köszöntötték a Kissné Molnár Ágnes vezette városrészi önkormányzat által szervezett nőnapi…
Dr. Tihanyi Margit körzeti gyermekorvos, diabetológus 45 éve végzi gyógyítómunkáját Marcaliban. Első kis betegeinek lassan a gyerekei is felnőnek, sőt, itt-ott már a harmadik generáció tagjai kopogtathatnak rendelője ajtaján. Ütött-kopott,…
Április 1. – Ugratások, csúfolók napjaÁprilis első napján régen is ugratták egymást a felnőttek, de elsősorban a gyerekeket tréfálták meg. Például pénzt adtak a gyanútlan kisgyereknek, és elküldték a boltba…
2016. nov. 24- én hivatalosan is Szaplonczay Manó nevét vette föl városunk kórháza . Az ünnepélyes névadón Német Lajos, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta, hogy a Szaplonczay Manó…
Tavaly az Országgyűlés a 2017-es esztendőt Arany János-emlékévvé nyilvánította a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. Ehhez az országos eseménysorozathoz, egyben a költészet napjához kapcsolódva a Marcali Múzeum és a Berzsenyi…
Huszonöt évvel ezelőtt, 1992-ben írta alá Marcali első szabadon választott képviselő-testülete a testvérvárosi szerződést a németországi Künzelsau városával.Auguszt Bálint, a Polgármesteri Hivatal nyugalmazott főtanácsosa az első tapogatózó lépéseknél már jelen…
Biró Zoltán a Marcali Rendőrkapitányságon nyomozó s mellette regényeket ír. Most jelenik meg negyedik kötete. Április 1-jén közönségtalálkozón is bemutatja új könyvét az érdeklődőknek a Kulturális Korzóban. Kötetei: Tihanyi fény,…
Kezdem a régivel. A farsang egy ősi hagyomány. Mindenki szeret jelmezbe bújni. A farsangi maszkabál azonban nemcsak egy szép gyermekkori emlék, kedvező hatása a személyiségfejlődésére megkérdőjelezhetetlen. Ezen indíttatásból –és mert…
Utoljára a 80-as évek elején történt meg, hogy két egymás utáni évben magyar filmalkotás hozta el az Oscar-díjat. S most újra sikerült! A Mindenki című film Deák Kristóf 2016-ban bemutatott,…